• 2024. július 12.
Minden, amit tudni kell az elektromos roller biztosításról
Az elektromos roller tulajdonosoknak egy fontos változásra kell készülniük: 2024 júliusától bizonyos rollerek csak érvényes kötelező biztosítással vehetnek majd részt a forgalomban. Bemutatjuk, mely járműveket érinti a változás, és milyen költségekre lehet számítani!
Milyen esetben kell biztosítást kötni az elektromos rollerre?
Az elektromos rollerek szabályozása már évek óta napirenden volt az Európai Únión belül, hiszen a rollerek elterjedésével együtt egyre gyakoribb volt a jármű által okozott balesetek száma.
Azokra az elektromos rollerekre kell biztosítást kötni, amelyeknek tervezési sebessége meghaladja a 25 km/h-t, vagy saját tömege nagyobb, mint 25 kg, és legalább 14 km/h sebességre képes. Ugyanez a szabályozás vonatkozik minden egyéb elektromos rásegítéssel működő eszközre is, például a segwayekre és az elektromos egykerekű járművekre. Nem kell biztosítást kötni azonban az elektromos rásegítéssel működő (pedelec) kerékpárokra, a kizárólag mozgáskorlátozott személyek általi használatra szánt kerekesszékes járművekre, valamint a mozgáskorlátozott személy által vezetett e-moped járművekre.
Mikortól kell elektromos roller biztosítást kötnöm?
Az elektromos roller szabályozás értelmében a biztosítóknak június 8-ig kellett meghirdetniük a kötelező biztosításra vonatkozó tarifáikat, a változás pedig július 16-án lép érvénybe. Ettől a dátumtól kell kötelező biztosítással rendelkeznie, ha forgalomba szeretné helyezni az elektromos rollerét. A szabályozás értelmében a saját felelősségünk a roller paramétereit ellenőrizni, és ez alapján biztosítást kötni, ha szükséges!
Mennyibe kerül a biztosítás?
A legolcsóbb rollerbiztosítás 10 ezer forint alatti összeget jelent, a legdrágábbakért több mint 100 ezer forintot is lehet fizetni. A rollerekre vonatkozó kötelező biztosítások díját, csakúgy, mint más járműveknél, például az autóknál, több tényező befolyásolhatja. Egyebek mellett a rollertulajdonos állandó lakcíme, hiszen nem ugyanaz a biztosítási- és baleseti kockázat egy kisebb település alacsony forgalmú utcájában, mint egy nagyváros vagy Budapest útvonalain. Kalkulátorunk segítségével könnyedén összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait!
Hol és hogyan tudom megkötni?
KGFB kalkulátorunk segítségével könnyen megkötheti biztosítását! Egyszerűen jelölje be az ”E-roller / mikromobilitási eszköz / egyéb” opciót, adja meg az elektromos roller vagy elektromos rásegítéssel működő eszközének adatait, és máris láthatja a biztosítók adatait. Fontos megjegyezni, hogy:
- A folyamat során nem lehet megállapítani, hogy az adott gépjárműre valóban kell- e kötni kötelező biztosítást. A roller szabályozás értelmében ezt az ügyfélnek kell eldöntenie a saját járműével kapcsolatban.
- Csak a tulajdonos vagy a jármű használója köthet szerződést.
- Ezeknél a gépjárműveknél nincs forgalmi engedély, jogosítvány, és kártörténeti nyilvántartás sem, így ezt nem kell kitölteni.
Nem érdemes megúszni!
Nem igazán érdemes elmulasztani a kötelező biztosítás megkötését az érintett rollerekre. A díjak viszonylag alacsonyak, cserébe akár több millió forintos károkozás esetén is megfelelő védelmet nyújtanak. Egy nagyobb teljesítményű roller komolyabb sebességgel sérüléseket okozhat a többi járókelőnek, de komoly kárt tud okozni más járművekben is. A rollereseknek azon is érdemes elgondolkozni, hogy saját magukra is kössenek balesetbiztosítást, hiszen maguk is szenvedhetnek akár komoly sérüléseket!