• 2020. május 8.
Balesetbiztosítási kisokos: mi a baleset fogalma?
Egy balesetre szinte lehetetlen felkészülni: hiába vagyunk elővigyázatosak, egy pillanat alatt bármi megtörténhet. Bár nem szívesen gondolunk arra, hogy velünk vagy szeretteinkkel baj történhet, fontos, hogy felkészüljünk erre az eshetőségre is, és rendelkezzünk balesetbiztosítással. De vajon biztosítási szempontból pontosan mi a baleset fogalma? Cikkünkből kiderül!
Balesetek bármikor bekövetkezhetnek
Bár érdemes minden helyzetben elővigyázatosnak lenni, van, hogy így sem tudunk elkerülni egy-egy balesetet, legyen az egy apró vágás az ujjunkon, vagy akár egy súlyosabb közúti baleset. A balesetek egy része ráadásul önhibánkon kívül történik, így hiába vagyunk óvatosak, előfordul, hogy pont a másik fél pillanatnyi figyelmetlensége miatt kerülünk bajba. A balesetbiztosítás egy jó lehetőség arra, hogy felkészüljünk a balesetekkel járó magas kiadásokra és jövedelemkiesésre, így nyugodtabban tudunk a felépülésre koncentrálni. Ahhoz, hogy az igényeinknek megfelelő biztosítás mellett dönthessünk, érdemes tudni, hogy biztosítási szempontból mit jelent a baleset.
Mi számít balesetnek egy biztosítónál?
Balesetbiztosítás esetén a baleset a biztosított személy akaratától független, hirtelen fellépő külső behatást jelenti, amely következtében a biztosított múlékony sérülést vagy maradandó egészségkárosodást szenved, vagy elhalálozik. A múlékony sérülés jellemzően a baleseti eredetű, maradandó egészségkárosodás nélkül gyógyuló testi sérülést jelenti, például egy szövődmények nélkül gyógyuló csonttörést. Fontos azonban, hogy biztosítónként és ajánlatonként változhat, hogy pontosan milyen múlékony sérülések esetén számíthatunk kártérítésre, így érdemes több ajánlatot is összehasonlítani, hogy valóban az igényeinknek megfelelő biztosítás mellett döntsünk.
Milyen balesetbiztosítást válasszunk?
Bár a biztosítással nem tudjuk megelőzni a bajt, bekövetkezése esetén számos kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat. Akár egy egyszerű csonttörés is járhat tartós táppénzzel és jövedelemkieséssel, így egy súlyosabb balesetet, egy bonyolultabb műtétet vagy egy tartós egészségkárosodást nemcsak a baleset elszenvedője, hanem a családi kassza is megszenved. Amennyiben az alap balesetbiztosítást nem érezzük elegendőnek, több biztosítónál is köthetünk úgynevezett kiegészítő biztosításokat, amelyek egy-egy meghatározott balesettípusra nyújtanak fedezetet. Számos biztosító ad kedvezményt arra az esetre, ha a család több tagjára kötnénk balesetbiztosítást, bizonyos szolgáltatók pedig a gyermek tartós kórházi kezelése esetén az iskolai felzárkózásban is segítenek. Bármelyik megoldást is választjuk, előzetesen mindig tájékozódjunk arról, hogy pontosan milyen feltételeket vállalunk, emellett érdemes biztosításkötés előtt többféle ajánlatot is összehasonlítani – szerencsére ezt ma már nagyon egyszerűen, online is megtehetjük.